Egy hónap

Holnap lesz pontosan egy hónapja, hogy kiköltöztünk.

Tegnap volt négy hete.

Eddig szeretem.

Ülök a parkban a padon, Macó pedig hat vadidegen fiúval focizik. Mint nagyjából minden alkalommal, amikor kijövünk. Mindig másokkal. Kicsikkel, nagyokkal, osztrákokkal, szerbekkel, portugálokkal. Mikor ki van kint. Mindig játszik valaki, és mindig be lehet állni .. negyediknek, hetediknek, akárhányadiknak. Kedvesek. Aki gólt lő, vagy szép akciót visz azt megtapsolják, a jó védést megdícsérik. Nincs káromkodás, beszólás. Aki nem érti, elmutogatják, segítenek.

Nyugis. Barátságos. Mosolygós.

Ilyet akartam.

Bringával járunk suliba, teljes 5 perc. Nem sokára járhat egyedül, ahogy az alsósok nagy része egyedül jár. 

A suliban napi 4 órájuk van másodikban és nem szakadnak meg, mégis ugyanott tartanak matekból, mint Magyarországon. A húsz fős osztályban öten vannak nyelvi fejlesztésen, hetente többször elviszik őket egyéni foglalkozásra. Macó szerint az a tanító bácsi is nagyon kedves, gyanítja, hogy tud magyarul (Miklósnak hívják 😄), de nem szólal meg magyarul. A tanító néni türelmes, kedves, mosolygós, egyénre szabott házi van. 

Félek, hogy ez csak valami beetető szakasz. Ha ilyen maradna, nagyon boldog lennék.