Audrey

Hétfő. Szóval a költöztetők 7-kor itt álltak az ajtóban. Mivel egy 160nm-es, hatalmas kertes házból költözünk egy 60nm-es kertkapcsolatos lakásba, csak közepes teherautót kértem, nem hozhatunk el mindent nyakló nélkül, mert nem lesz hova tenni. Délelőtt fél 10-re nyilvánvalóvá vált, hogy nem fog minden beférni abból amit akartam, így súlyos priorizálás vette kezdetét, és 10 után nem sokkal lezárták a teherautót. Irány Bécs. Első etap - bepakolás, tejesítve. A következő para a határ - vajon kötözködnek-e. Nem, mintha lenne min, de mindig bele lehet kötni valamibe, főleg a súlyba, ami az osztrák oldalon is probléma lehet, valószínűleg kicsit túl van pakolva a kocsi. Aztán ezzel is szerencsénk volt, a határőr csak továbbintette, az A4-én pedig aznap épp nem volt tengelysúly mérés. Második etap - szállítás, teljesítve. Délután fél 2-re érkezett a teherautó az új lakásba, és kezdődött a kipakolás. Mivel a szervezés az erős oldalán, már korábban megterveztem pontosan mi hova kerül, a költözt...

Vasárnap. Ma Sz jött segíteni a pakolásban, sőt, még szőnyeget is tisztítottunk. Mikor megérkezett reggel, épp zokogva ültem magamba zuhanva. Elhagyom az otthonom. Kiszakított a gyerekem a megszokott környezetéből.  Mi lesz, ha nem sikerül? Mi lesz, ha rosszat teszek vele a gyereknek? Aztán Sz belém diktált egy kávét és végigrágta velem, hogy miért döntöttem úgy, hogy világgá megyünk. Nem volt több kérdés. Csináljuk. Megoldom, bármi lesz. Eddig is mindig megoldottam. Végül nagy hajrával, de este mire Macót meghozta G a láthatásból már minden be volt dobozolva. Még kezeltem Macó szokásos apától hazajövős kezelhetetlen, mindenbe belekötős hangulatát, majd nyugovóra tértünk. Nem mondom, hogy aludtunk, mert én főleg a gyomorgörcsömmel voltam elfoglalva, de azért valamennyit pihentünk is, mielőtt reggel –kor már az ajtóban álltak a költöztetők.

Szombat. Tegnap óta pakolunk A-val, a gyerekkori legjobb barátnőmmel. Tegnap rajtam volt a kétségbeesés és az aktuális dühroham G miatt. G Macó apukája, aki 11 év kapcsolat, abból 8 év házasság után 5 éve az elvált férj címke alatt fut. Végül komolyan vettem a nagy “szólj, ha bármiben segíthetek, mostanában lazább a melóm, van időm” típusú mondásokat, és amikor nem tudtam elintézni a gyerek bringájának szervizelését még indulás előtt (a szokásos helyünk betegség miatt hetekre zárva), végül megkértem G-t. Persze az én hibám, mert szokás szerint nem volt világos amit kértem. Azt kértem, hogy “lécci intézd el a gyerek bringájának szervízelését, vagy legalább mondj egy helyet, ahol még indulás előtt kész lesz”. Hármat lehet találgatni, melyiket választotta, ha már annyira ráér, én meg már 5perc-es részletességgel tábláztam be a maradék néhány napot (beleértve a munkahelyemen zajló negyedév végi hajrát is - nyilván ekkorra kellett időzítenem a költözést 😂). Büszkén jelentkezett, h ahova ő ...

Utolsó péntek, Macónak az utolsó napja a sulijában, utolsó reggeli kör suliba menve - itt és így. Utolsó. Utolsók futnak már mindenből. Hétfőn megy a költöztetőkocsi, Bécsbe költözünk. Én akartam, semmi külső kényszer nincs benne. Mégis hullámokban változik, hogy sírhatnékom van, izgulok, örülök, szoongok. Végre elértünk ide, majdnem 14 hónappal az elhatározás után ténylegesen külföldre költözünk. Mégis nehezemre esik, fáj. Fáj itthagyni az otthonomat, félek kiszakítani Macót a maga 9 évével a megszokott kis környezetéből. Félek az űrtől, amibe megyünk. Pedig ez a cél. Hogy új környezetben legyünk. Itt hagyom az otthonunkat.